,,Barátságnak indult a kapcsolatunk, de megőrjítettél és szerelmes lettem beléd... Boldog voltam, amíg meg nem bántottal azzal a dologgal... És azt a dolgot se tőled tudtam meg, hanem a tv-ből... Amikor már azt hittem jól vagyok, túl léptem rajtad, kiderült, hogy sose léphetek túl rajtad, mert van egy dolog, ami életünk végéig összeköt minket... és ez a dolog, nem más, mint egy új élet..." ~ Gabriella Swan

2013. augusztus 11., vasárnap

1x05 Awkward



Gondolhattam volna, hogy a szobájába visz fel. Becsukta magunk után az ajtót és a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd finom az ágyra fektetett és fölém mászott. Aztán bealudt. Igen bealudt. Nagyon jó mondhatom, finom lelöktem magamról , hogy ne ébredjen fel és lám, nem is ébredt. Egy percig se gondolkoztam azon, hogy itt aludjak e mellett, inkább haza mentem. Gyors zuhany, pizsi és már aludtam is, mint a tej.

*Július 7. Vasárnap*

*Tom szemszöge*
-Jaj, gyerekek, úgy hasogat a fejem! – siránkoztam, mert tényleg fájt.
-Nem csak neked! – szólt Nathan aki a teáját kevergette.
-Tessék Szívem itt a fájdalomcsillapító – jött megmentőm hangja, vagy is Kelseyé.
-Ki mire emlékszik, mert én semmire? – kérdezte Max.
-Az odáig meg van, hogy – kezdte el Jay – Gabi és Justin elvonultak, majd Nathannel táncoltak.
-Gabi és Justin? Komoly? – kérdezte meglepődve Nare.
-Jah, de csak beszélgettek, meg valami olyasmi is volt, hogy a parton akarták csinálni – folytatta Jay.
-Csak a Justin akarta, de a Gabi ott hagyta – szólt közbe Sid.
-Maxnek jó éjszakája lehetett – jött be a konyhába Siva – amúgy jó reggelt.
-Jobb is lehetne – mondtam – amúgy mért volt jó éjszakája?
-Jah, mért volt jó éjszakám? – kérdezte Max.
-Semmire se emlékszel? – kérdezte Siva
-A-a.
-Gabit felvitted magadhoz.
-Na ne! – buggyantak ki Nath szemei.
-De bizony – folytatta Siva.
-És mi történt? – kérdezte Max.
-Azt neked kéne tudni – nevetett Nare.
-Na jó! Valakinek meg van a Gabi telefon száma, beszélnem kell vele – mondta kicsit idegesen Max.
-Szerencséd van, nekem meg adta – mondta Nare.

*Naressha szemszöge*
-Na akkor hívjuk fel. Kihangosítom.

Csörög, csörög, csörög, csörög.

-Lehet, hogy még alszik – mondta Siva.
-De várj, akkor ezek szerint haza ment, ha nincs itt? – értetlenkedett Max.
-Reménykedjünk benne, hogy nem csinált semmi hülyeséget – mondtam kicsit aggódva.
-Hallo – szólt bele Gabi kómás hangon .
-Jó reggelt, Nare vagyok, felébresztettelek?
-Fent voltam csak még lustálkodom.
-Akkor jó. Itt vannak a srácok körülöttem és ki vagy hangosítva. Csak azt akarjuk megkérdezni, hogy te mire emlékszel a buliból.
-Kb mindenre, mire vagy kiváncsi???
-Akkor nem ittál eleget – szólt bele Tom.
-Csak azt akarjuk tudni vagy is akarom tudni, hogy mi történt kettőnk közt az éjjel – kezdte el Max.
-Jaj, hát az egy nagyon vicces kis történet – kezdte el Gabi a mondani valóját – lényeg annyi, hogy felvittél a szobádba, lefektettél az ágyra fölém másztál és most jön a csattanó rész… Bealudtál.

Ebben a pillanatban mindenkiből kitört a röhögés. Egyedül Max nem nevetett, inkább elsüllyedt volna szégyenében.

-Nagyon sajnálom – mondta Max Gabinak.
-Semmi baj. Részeg voltál, ilyenkor történnek furcsa dolgok.
-Oké csak ennyit akartunk tudni – mondtam.
-Üzenem Nathannek, hogy a pusziját várom!!!
-Majd megkapod – válaszolta Nath.
-Remélem is, de viszont most leraklak titeket, mert van egy kis dolgom. Sziasztok.
-Szia – ment vissza a válasz.

*Max szemszöge*
-Haver! Ez most komoly? Jó csaj az ágyadban és te meg bealszol? – poénkodott Jay.
-Jól van na! Részeg voltam, meg esik az ilyen, de most hagyjatok!

Hihetetlen mennyire igaza van Jaynek, de talán jobb is, hogy nem történt semmi. Lehet, hogy most már nem tudnám végig csinálni azokat a dolgokat, mint régebben érzelemmentesen.

*Gabriella szemszöge*
Hát igen, ez várható volt, hogy majd felhívnak, hogy mire emlékszem. Annak az egynek örülök, hogy Max bealudt. Nincs kedvem újra eljátszogatni vele. Nekem most egy komoly kapcsolatra van szükségem, nem egyéjszakás kalandokra. Tudom, még csak 19 éves vagyok, de jó lenne egy olyan srác, aki tudja, hogy, hogyan eszek – iszok, hogyan táncolok, ismerni fogja az illatomat. Tudni fogja milyen az arcom smink nélkül, hogy mennyire szeretem a csokit, hogy milyen bolond tudok lenni néha, hogy néhány tv műsor mennyire boldoggá tud tenni. Tudni fogja, milyen hisztis tudok lenni, amikor fáradt vagyok. Aki mindent tudni fog rólam és így is szeretni fog. Álom, álom, álom. Ilyen fiú nincs is a földön… Vagy is lehet, hogy van, de nem biztos, hogy a Wanted házban kéne keresni…





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Oldalak